logoEMT3

ISO 14001:2015

Az ISO 14001 környezetközpontú irányítási rendszer (KIR) bevezetése és fenntartása segítséget jelent a környezetterhelés csökkentésében, a környezetszennyezés megelőzésében, valamint a kapcsolódó törvényi előírásoknak való megfelelésben.

Az ISO 14001 eszközként használható, a környezeti tényezők szabályozására összpontosít, illetve arra, ahogy a szervezet tevékenységei, termékei és szolgáltatásai a természettel kölcsönhatásban állnak (pl. levegő-, talaj- vagy vízemisszió).

A szervezeteknek meg kell határozniuk, hogy mit és hogyan szándékoznak tenni annak érdekében, hogy csökkentsék ökológiai lábnyomukat, valamint fel kell jegyezniük erőfeszítéseiket, amelyekkel igazolni tudják a megfelelést és a fejlődést. Rövid és hosszú távú célokat kell kitűzniük, valamint programo(ka)t kell bevezetniük, hogy fejleszteni tudják környezeti teljesítményüket, ami gyakran pénzügyi előnnyel is járhat.

A szervezeteknek meg kell határozniuk a rájuk vonatkozó jogszabályi, törvényi és vonatkozó egyéb követelmények teljesítéséhezt szükséges folyamatokat. Különösen fontos, hogy meghatározzák, hogy a törvényhozás hogyan befolyásolja az Önök szervezetét, hogy megfelelő intézkedéseket lehessen megtervezni, bevezetni, végrehajtani és időszakonként kiértékelni. A szervezeteknek biztosítaniuk kell, hogy munkatársiak megismerjék és megértsék ezeket a követelmények, valamint tisztában legyenek a nem megfelelés következményeivel is.

 

Mire alkalmazható az ISO 14001?

E szabvány bevezetésével minden szervezet - iparágtól és mérettől függetlenül - képes fejleszteni a környezeti teljesítményét.

 

Mik az előnyei az ISO 14001 szerinti tanúsításnak?

  • az ökológiai lábnyom csökkentése,
  • a környezeti teljesítmény javítása,
  • a hulladékok mennyiségének csökkentése,
  • az energiafelhasználás csökkentése,
  • a környezetszennyezés és az ezzel járó esetleges hatósági bírságok megelőzése, valamint
  • az életciklus szemlélet előtérbe kerülése.

 

 

Keresés

Gyors információ

Cégünk rendszertanúsításokkal és képzésekkel kapcsolatos szolgáltatásairól felmerülő kérdése esetén kérem hívja munkatársunkat információs vonalunkon, ahol részletes szakmai válaszokat kaphat a kérdéseire.
icon telefon3

Információs telefonszámunk:
+36-23-444-275